May 2010
15 posts
Mészöly Géza ma személyesen ígérte meg, hogy megverik a Lokit a hétvégén. Ismét nyílt lesz a bajnokság. Persze, ezt el is várja a vezetés.
(Előtte pénteken Vidi-Vasas, de hiába, két hét kihagyás után muszáj focizni mennem abban az időpontban. A négygólos siker garantált nélkülem is az LMP-csapat ellen, míg a teremben szükség van rám, bár legendás lassúságom is megkopott már.)
Persze Mészöly Géza nagylelkű volt és nem mondta el neked, hogy csak 4 napig tarthat az örömöd; szerdán sajnos a Videotont is meg kell hogy verjük.
Olyanra meg egyáltalán ki emlékszik, hogy a DVSC nyert volna Újpesten? (na jó, én igen, 2003 tavaszán történt utoljára)
Én életemben először fogok tiszta szívvel drukkolni vébén a spanyol-katalán válogatottnak. Ha ők nem, akkor a brazilok, utánuk a németek és az argentinok (Messi miatt kizárólag).
Mondjuk az milyen már, hogy valaki a kb. 6-7 végső győzelemre is esélyes csapat közül mindjárt négyet is lestoppol?
Akkor maradok a spanyoloknál és a braziloknál. De hozzáteszem, igazából olyan nagyon nem drukkolok én senkinek egy vébén, legfeljebb szimpatizálok pár csapattal.
(via batorfy)
Na pajtások, az én első számú csapatom Dánia lesz, a második meg Svájc, de természetesen minden meccsen választok egy aktuális favoritot. Fura belegondolni, hogy az elmúlt két vb-n mennyire odavoltam az argentinokért, idén viszont mennyire mocsok módon röhögöm majd ki őket, miután kiesnek.
itt a Szenátor beszél: van füst gép, ez óriási fless ennek a csürhe bandának!
(EDIT: ezt maga MC Cob írta!)
már mikrofonunk is van :)))))
ŐRÜLTEK VAGYUNK!
Sziasztok Tumbász-Haverok!
Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy élőben közvetíthetünk omfgrotflmaotsetung meglepetés-szülinapi bulijáról!
Igazán meglepődött, amikor megérkezett! Gasztro és jómagam nyomjuk neki a dídzsézést a Popméter nevében, a többiek sajnos nem jöttek :(((((
Természetesen a Bulizás Szenátora, MC Cobramone is velünk van, szóval nem érezzük magunkat egyedül :))))))
hogy kiváltottam egy last.fm-es subscriber tagságot.
mostantól semmi sem kerülheti el a figyelmem, buzzancsok!